Igrid Rich - Dartbiri
A telefonom könyörtelenül cseng. Egy idióta, magas hangon
vinnyog valami olyasmit, hogy: Kelj fel, kedves Igrid! Gyerünk!
Ja, ez nem a telefonom. Ez anyám. Még rosszabb. Anyámat nem
lehet kinyomni. Ezért feltápászkodom, és rekedtes hangon lekiabálok, hogy ébren
vagyok.
Így viszont, már nem tudok visszaaludni. Meg nem is szabad.
Szeptember elseje van, süt a nap, a levelek még a fákon, a gombás- rántotta
illata felkúszik a szobámba, és igen, iskola van. Ezért hát felkelek és elgondolkodom,
hogy mit is kell, felvegyek. Ünneplőt. Szerencsére volt annyi eszem, hogy
elvittem tisztítóba, és tegnap visszakaptam. Fekete combközépig érő tapadós
szoknya, hátul, hosszú cipzárral, fehér, csipkegalléros blúz. A frufrumat kissé
feltupírozom és hátracsatolom, a többit pedig begöndörítem, még így is bőven a
vállam alá ér. Vörös rúzst teszek fel, egy kis alapozót, csak a biztonság
kedvéért, extra szempillaspirál, mert a szempilláim igencsak aprócskák
különben. A szürkéskék szememet, pedig egy világoskék szemceruzával emelem ki.
A szemhéjamra, most csak egy kis barnító kerül. Igrid Rich kész, hogy elkezdje
a tanévet.
Lelibbenek a lépcsőn. Anyám, rózsaszín, bolyhos köntösben és
felháborítóan rikító sapkában ténykedik a konyhában.
-
’Reggelt. – köszönök, miközben elnyomok egy ásítást.
-
Szép, derűs, boldog első tanítási napot! – sipárogja
anya, mintha tényleg ennyire jó lenne, hogy elkezdődött a suli. Őszintén én nem
örülök neki. Én nem mondhatom, hogy: azért sajnálom, de találkozok legalább a
barátaimmal, barátnőimmel. Mert nekem nincsenek. Talán nem vagyok elég szép a
lánytársaságokba, vagy elég gazdag… Ahhoz meg hogy bekerülj egy fiútársaságba,
ahhoz meg eléggé dekoratívan kell, kinézzél, ami a kapitóliumban, nem ritkaság,
ám én úgy döntöttem nem! Nem fekszek be kés alá. Nem fogok plasztikai műtétekre
járni. Látom mi az eredménye. Például itt van anyám. Szétplasztikáztatta magát,
természetesen szeretem, mert az anyám, és nem zavar, hogy hogyan néz ki, de én
nem tenném meg. Tanultam az esetéből.
-
Jól érzem, hogy gombás- rántotta a reggeli? – kérdezem
a levegőbe szagolva.
-
Bizony, mindjárt hozom, ülj le! – mondja anya és már
fut is a konyhába. – Izgulsz az első nap miatt, kincsem? – érdeklődik, miközben
hangosan csörömpöl a tányérokkal.
-
Anya, nem most kezdem a gimit. Tudod, már tizedikes
leszek.
-
Jó, de hát tudod – néz rám titokzatosan és leteszi elém
a rántottámat. –Most hogy oda fog járni…
-
Ki? Mi van anya? – háborodok fel. Utálom, ha nem fejezi
be a mondatokat, felkelti a kíváncsiságomat, pont, mint most.
-
Oda fog járni, Asha. – böki ki végül.
-
Az meg kicsoda? – kérdezem, mert nem tudom hirtelen
hogy ez miért olyan nagy szám.
-
Asha Snow! Az
elnök unokája! Megismerheted az elnök unokáját! – mondja anya és olyan hevesen
gesztikulál, hogy félve közelebb húzom magamhoz a tányéromat.
-
Asha Snow… értem.
-
Ennyi? Értem?! Semmi visítozás, ugrálás? Az elnök
unokája! – ismételi anya.
-
Igen. Az unokája. Szegényt bedugják egy gimnáziumba,
ahol majd mindenki megbámulja, gorillák vigyáznak rá. Minek bámuljam én is?
Kérjek, tőle autogramot vagy mit szeretnél? – kissé kiakadok. Sosem irigyeltem
a híres embereket, de Snow elnök unokájára, erre az Ashára, egy kicsit minden
lány irigy. Gyönyörű, gazdag, azt mondják, hogy okos is. De én nem akarok rá
irigy lenni, ezért eljátszom, hogy nem érdekel. Kész. Úgyis sok barátja lesz.
Én nem akarom, hogy én legyek egy újabb bámuló szempár. Nem állok be a sorba.
-
Dehogy akarom Drágám. Csak mégis. Különleges kislány ez
az Asha higgy nekem.
-
Ja, különleges. – dörmögöm az orrom alatt. – Indulok.
-
De hát, meg se etted a reggelit. – csodálkozik anya.
-
Muszáj, most menjek, oda akarok érni időben.
-
Menj busszal, vagy metróval! És akkor meg tudod enni. –
ajánlja anya.
-
Nem, most gyalog kell, menjek. Ki akarom szellőztetni a
fejem. – mondom, felkapom a telitalpas pántos szandálom és a szinte üres
táskámat, majd kimegyek a házból. Asha Snow… új taggal bővül a gimnáziumi
közkedvelt lányok klubja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése