2. Fejezet

Asha Snow - Bridget

 - Apa, nem akarok suliba járni! - fakadok ki ismét. Tudom, hogy hiába: apám úgysem fog engedni az elhatározásából.

- Pedig fogsz – vonja meg a vállait. Az ajkamba harapok, és az ajtó felé indulok. Reggel hét van, a suli pedig kilenckor kezdődik. Görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok. - Asha – szól utánam apa. Már majdnem be is csukom magam mögött az ajtót, így gyorsan bedugom a fejemet a résen, és ránézek.

- Igen? - A legduzzogósabb hangomat használom, hogy hallja, mennyire haragszom rá.

- Köszönj el édesanyádtól.

- Jó – vágom be az ajtót. Felrohanok a szobámba, és gyorsan nekilátok a külsőmnek. Úgy fél óra elég lesz, hogy elkészüljek. Aztán elindulunk, egy perc alatt búcsút veszek anyától, és még lesz időm bemenni a papához is. Szükségem lesz egy kis igazi támogatásra tőle, ha túl akarom élni az első napomat a gimiben.

Vintax, az Avoxom már kikészítette a ruhát, amit a stylistom választott ki a mai napra. Szuper... Összevonom a szemöldökeimet, és gyorsan magamra kapom a szürke, V nyakú inget, és a fekete csőnadrágot. Kicsit fura. Olyan szolid. Fordulok párat a tükröm előtt, aztán a hajamba tűzőm a gyöngyöket és a csatokat, felkapok egy pár kék és sárga karkötőt, felhúzom a szintén szürke, sárga-kék motívumokkal díszített sarut (amit eddig sosem láttam, gondolom új), és ismét szemrevételezem magam. Nem is rossz. Már csak a sminkem van hátra, és indulhatunk is. Szólnom kéne Belisnek, hogy kezdjen valamit az arcommal, de mióta elkezdett tanítani, azt hiszem, én is egész jól tudok sminkelni, és tudom, hogy Belis szeret sokáig aludni. A ruhát is tegnap választotta ki, szóval úgy döntök, most inkább nem zargatom. Leülök az asztalomhoz, kinyitom a hatalmas dobozt, amit tőle kaptam a tizenhatodik születésnapomra, és kiveszem a szemceruzát. Kihúzom a szemeimet feketével, a szempilláim sárga színt kapnak, kék rúzs, egy kis pirosító, és már kész is. Talán visszafogottabbnak kéne lennem, de nem tehetek róla, hogy nem érzem jól magam, ha nincs rajtam valami színes.

- Anya! - rohanok végig a hosszú folyosón. Anya az Elnöki Palotában dolgozik a papa mellett mint tanácsadó, és a Viadalok pénzügyi lebonyolításáért is ő a felelős. A két testőröm - akik mindenhová velem jönnek -, Mo és Bo alig tudnak utolérni, de nagyon nem érdekel. Nyolc óra van, ezért még azzal sem foglalkozom, hogy a táskám folyamatosan nekiütődik a combomnak. - Anya! - tolom be az ajtót. Anya az íróasztalánál ül, és éppen olvas valamit. Csak pink színű haja látszik ki a sok könyv és papír közül, de mikor meghallja a hangomat, azonnal rám néz.

- Asha! Szia, kincsem! - áll fel az asztaltól. Elég fáradtnak néz ki. Hiába, ilyenkor sok a dolga. Nemsokára megkezdődik a hetvenedik Éhezők Viadala.

- Szia, anya – ölelem magamhoz. - Mondtam már, hogy nem akarok suliba járni?

- Igen – nevet fel -, egy párszor. De figyelj rám. - Kibontakozunk az ölelésből, és két keze közé fogja az arcomat. - Az iskola nem rossz dolog. Ismerkedj, szerezz barátokat...

- De vannak barátaim! - szakítom félbe.

- Kicsodák? - vonja fel egyik szemöldökét.

- Hát... mondjuk Belis – vonom meg a vállamat.

- Belis a stílustanácsadód, azon kívül pedig egy felnőtt nő. Rajta kívül?

- Tökmindegy, hogy felnőtt-e, vagy nem. A barátom. - Muszáj erről beszélnem, mert több ismerőst sajnos nem tudok felmutatni. Rajta kívül még a nagyapámmal ápolok baráti viszonyt, de őt nem említhetem meg, mert elég nevetségesen hangzana.

- A saját korosztályodban – csókol homlokon anya. - Ott keress barátokat.

- Ki fognak utálni... - bámulom a földet.

- Miért utálnának ki? - kérdezi kedvesen.

- Mert én vagyok az elnök unokája...

Anya még egyszer megpuszil, felsóhajt, aztán az ajtó felé tol. - Akkor beszélj az elnökkel, unoka.

Ezt nem kell kétszer mondania. A nagyapámat a rózsakertjében találom, ahogy általában. Szeretem ezeket a hatalmas, illatos rózsákat. A papa mindig hord egyet a hajtókáján. Ha fiú lennék, én is mindig hordanék, de nem vagyok az, szóval erről ennyit.

Lassan lopakodom, mert háttal áll nekem. Mónak és Bónak meghagytam, hogy várjanak meg kint, így teljesen egyedül vagyok. Mikor oda érek a papa háta mögé, egy mozdulattal átölelem a nyakát.

- Szia! - vigyorodom el, ahogy megfordul.

- Milyen kellemes meglepetés – mosolyodik el, mihelyt meglát. - Bejöttél elköszönni?

- Muszáj volt – sóhajtok fel. - Apa nem tudja felfogni, hogy nem akarok iskolába járni.

- Apád csak jót akar neked. - Egy mozdulattal levág egy hófehér, illatos rózsafejet az egyik hatalmas bokorról, és a hajamba tűzi. - Azt akarja, hogy beilleszkedj.

- Mindenki ezt mondja – tapogatom meg a virág selymes szirmait.

- Akkor nincs igazuk? - mosolyodik el a nagyapám.

Felsóhajtok, és megvonom a vállamat. - Lehet, hogy igazuk van. De akkor sem akarok suliba menni.

- Ms. Snow, ideje indulni – hallom meg Mo mély hangját az ajtóból.

Gyorsan megölelem a papát, és magamba szívom a rózsa illatát.

- Sok sikert az első napodon – simogatja meg az arcomat, ahogy elenged.

- Köszi – húzom oldalra a számat. De nincs mese: indulnom kell. Egy perc alatt a kocsiban termünk, és már száguldunk is a gimnáziumba.